Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

már maga is eligazodik ebben a kérdésben. Hiába a színházi, dramaturgiai szakismeret, ha nem ismerjük a közösség életét, a helyi viszonyokat, ha nem szeretjük a falut, nem lesz jó a falusi színjátszás sem. Ide kapcsolódik a káderkiválasztás és a kulturális vezetők képzésének kérdése. Az elmúlt esztendőkben sokfajta próbálkozás volt, sok tanfolyamot indítottak a falusi színjátszás irányitói számára. A párt és kormány kultúrpolitikájának megvalósításához a politikai elvhüségen, az odaadáson kivül nagy műveltségre is van szükség. Sajnos, ezek nem mindig járnak együtt. Ha azonban a vezetők izlése kispolgári, akkor a helyes irányelvek megvalósitása a jóakarat mellett sincs biztosítva. Ha a falu hagyományos kultúráját nem ismerik, lekicsinylik, vagy éppen ellenkezőleg, túlértékelik és nem tudnak túljutni rajta: akkor a kultúrpolitika helytelen vágányokra fog tévedni. A falusi kulturmunka egész embereket kivan. A harmadik lényeges kérdés természetesen a müsorpolitika kérdése. Itt elsősorban a magyar Íróké a felelősség.Nekik kell tudniok, hogy a magyar falu múltját és jelenét hogyan lehet szintézisben összefogni, nekik kell a formát is megválasztaniuk. A falu régi hagyományai természetesen inkább a játékosabb műfajokban juthatnak szóhoz. Jó mintakép is van ehhez: Kodály: Háry Jánosa. Azonban az is világos, hogy itt nem állhatunk meg s hogy a magyar falu jelenlegi problémái már más színpadi formát követelnek. Az utolsó esztendők sok falusi tárgyú darabot hoztak, de ezek nem mindig jutottak el azokhoz, akiknek szánták őket. Gyakran inkább a városnak beszélnek a faluról, minthogy a falunak tartanának tükröt saját arculatáról. érdekes a klasszikusok előadásának kérdése is. Az Állami Paluszinház működése első hót esztendejének statisztikáját vizsgálva, azonnal feltűnik a klasszikus darabok nagy sikere. A Nők iskoláját csak 1958-ban 89 alkalommal adta sikerrel elő a Paluszinház. Molière Tartuffe-je ezalatt a 7 év