Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

len szinességéről s ő maga is színjátszáshoz hasonlította ezeket a lakodalmakat.Tehát nemcsak a városi ember látásmódja szerint állottak közel a falusi álet hagyományos közösségi megnyilvánulásai, ünnepei a színjátszáshoz. Azonban a lakodalom s az egyéb ünnepi mozzanatok is egyre inkább közelednek a városi formák felé,az ifjúság/már nem igényli a régi hagyományt,ami viszont ismét a színjátszó alkalmak ritkulását és a hagyományos formák színtelenedését vonja maga után. A régi közösségi színjátszó alkalmak tehát rohamosan tűnnek, s ezt a folyamatot megállítani nem lehet, visszasírni dőreség lenne. Azonban kötelességünk más alkalmat nyújtani helyette, ahol a falu kollektiv művészi élete kivirágozhat, s amely a régi alkalmak helyett uj, most már a mi politikai célkitűzéseinknek megfelelő keretet nyújt a falusi színjátszásnak. Nem állíthatnék, hogy a Felszabadulás óta nem történt volna sok kezdeményezés ezen a területen.Éppen ellenkezőleg! A falusi öntevékeny színjátszás, a falusi "népi" együttes mozgalom hatalmas ütemben bontakozott ki. S hány gazdája volt 1945 óta a falusi kulturmunkának. Ha végigtekintjük, szinte körképét kapjuk kultúrpolitikánk fő fejlődési irányainak. Ifjúsági szervezetek, nőszövetség, pedagógusok, megyei tanácsok, kultúrházak, tüzoltószervezetek,szülői munkaközösségek, termelőszövetkezetek, Népművelési Intézet s még más hivatalos és félhivatalos szervek bábáskodtak az uj öntevékeny falusi színjátszás születésénél. Rengeteg idő,fáradság, lelkesedés, jóakarat; mindebben nem volt hiány. Elégedettek lehetünk-e az eredménnyel? Erről majd később szólunk. Itt elöljáróban csak a főhibáről szólunk: a kampányszerűségről. A régi színjátszó alkalmakat évszázadok alakították ki: a húsvéti, karácsonyi szokások, a farsangi alakoskodás, a pünkösdi királyválasztás 5-600 éven keresztül ugyanolyan keretek között zajlott le. De a falusi kulturmun-