Székely György: Zenés színpad – vidám játék (Színházi tanulmányok 2., Budapest, 1961)

I. A SZÍNPADI "IDŐSZÁMÍTÁSRÓL" - Rendszerezési kísérlet az alkotóelemek részesedése alapján

olyan müveknek Is, amelyeknél egy költő által megírt szöveget szórói-szóra zenésítenek meg, mint például Richard Strauss a wilde-i Salome-val. Zeneileg folyamatos cselekmény tánccal /pantomimmal/

. Szintén rendkivül elterjedt megoldási módozati a japán bugakutől kezdve a moresoa-n át a ballet d'action-ig s a különböző balettekig, táncjátékokig mindenkor és mindenütt fellelhető forma. Zeneileg folyamatos oselekmény tánccal éa énekkisérettel

.Az indiai táncdráma kialakult előadási módja, a bharat natyam éa a kathakali műfajban. A különböző "időszámitásu" alkotóelemek ilyen változatos keveredésének egyik közismert következménye, hogy szinte minden műfajnál más-más lehetőség nyílik a cselekményeaaég kibontakoztatására. Ahol viszonylag kevés a "lassító" jellegű zene, ott a bonyodalom, a jellemek sokoldalú ábrázolása nagyobb időbeli teret kap; ahol viszont a zenei elem válik többé kevésbbé uralkodóvá, ott kevesebb cselekményben fordulattal, a jellemek nemreszletező ábrázolásával kell többnyire megelégedni. Minden olyan esetben, ahol a két elem megközelítő egyensúlya az előre kitűzött cél, a tapasztalat szerint a teljes műalkotás hossza szinte megkétszereződik /pl. a wagneri zenedrámák és az 1950-55 között nálunk Magyarországon készült, zenét-szöveget egyaránt hangsúlyozó uj operettek esetében/. Ugyanakkor, amikor megállapíthatjuk, hogy a zenés színpadi alkotások rendszerezésére az "időszámítás" különböző esztétikai alkalmazása jő differenciáló eszközt, meghatározó mércét szolgáltat, - azt is meg kell állapitanunk, hogy ez a rendszer távolról sem elegendő a műfajiság minden kérdésének tisztázására, a zenés színpad egyéb elvi kérdéseinek megoldására. Ha ugyanis csak ezt a rendszerezési elvet használnánk fel, előbb-utóbb /különösen, ha erre senki sem hivná fel a figyelmet/ tisztán formai, formális megha