Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

együttérző deákok, mimusok, csúfok keltették életre, akár saját maga a nép. Ez a feszültség járja át a népi vagy népies előadók rövid epikumait is, sokszor a balladákat. Azok a rövid, epiko-dramatikus emlékek, melyek a XVI-XVII. századból maradtak fenn, nem egyszer a tragédiának tiszta formáját mutatták, még hozzá a tragédia alapjául a társadalmi ellentét szolgál. Ilyen ballada a Kádár Kat

a, melyet bizonyára mimikusan adtak elő, ha nincs is rá bizony

itékünk, hogy ugy váltogató énekként szólaltatták volna meg, mint az élet és a halál párbeszédét. Ez a ballada a tragikus összeütközésnek annyira mintaszerű ábrázolása, melyhez fogható kevés akad irodalmunkban. A katasztrófát előidéző ellentét megszemélyesítői a kegyetlen feudális urnő, Gyulainé és a szegény jobbágyleány, Kádár Kata. A szerelmes fiatal Gyulai Márton inkább a szegény jobbágyleányhoz, szereiméhes csatlakozik és odadobja életét. A ballada roppant feszültségével, gyors sodrával, beszédben és tettekben élesen és röviden kifejezett jellemeivel, teljességével, kerek drámai egészet alkot. Olyan epikum ez, melyből úgyszólván teljesen hiányzik az epikus elem. Az egyedüli epikus rész e drámai balladában annak leírása, hogyan halt meg a szerelmes ifjú, hogyan temették el a fiatalokat, emit nem is lehetett másként elmondani.Természetesen ez maga is feloldódott gesztusokban, mimikában. A drámát Gyulai Márton átka fejezi be, ismét dialogikus formában, s e fiúi átokkal mintegy tetőpontra emeli a tragédiát; "Átkozott légy, átkozott légy, édesanyám, Gyulainé, Éltömben rossz voltál, Most is meggyilkoltál. Amikor a Kádár Kat

a a feudális kor osztályküzdelmeit a maga embertelen radságában egy nagy emberi élet-mozzanatban, a szerelemben tükrözi, evvel igazi tragikus alapeszmét tud adni. Nyilván több ilyen dal, dramatikus ének élt ee