Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

feléből való szövegekre mennek vissza, E XV. századi szövegek viszont függetlenek eddig ismert latin szövegeinktől. Van olyan devociós passió-elmélkedésünk, amely maga is XV. századi másolat, ilyen Szent Anzelm dialógusának feldolgozása, az Apor - kóde

x végén. Ez maga nem is devociós játék, hanem azoknak egyik forrása. Az alapvető forrásmunka minden jel szerint már a XV. század második felében készen állt magyarul. A magyarnyelvű "drámai-beszédek", "devociós passiók" legalább négy szövegcsoportra mutatnak, s ezeknek magyar forditásai már a XV. század második felére, főleg utolsó évtizedeire tehetők. Ezek a szövegek lényegükben a latin "fél-drámai beszédeket" variálják. A többlet, mint már emiitettük, a drámaiság nagyobb fokában, és a könnyebb előadhat óságba

n nyilvánul meg,eáenkivül pedig abban, hogy Krisztus és Anyja teljesen emberivé tett drámája még érzékletesebb és szivrehatóbban friss, konkrét, súlyos magyar nyelven, mint latinul. Nagy lirai telítettség, feszültség van bennük, mely magyarul a misztika árnyalt, finom, s ugyanakkor forró, érzékletes és érzéki nyelvén szólal meg. E misztikus nyelvben a legnagyobb hatású a fény,a ezinek, a szépség felfedezése, valamint a lelki folyamatok éles, pontos rögzitése. A test-lélek változásainak plasztikus kifejezéseit adják ugy, hogy e passiók a XVI. századi magyar költői nyelv, különösképpen a lirai nyelv kohójának számítanak. Maguk is vesznek a magyar népköltészetből, de adnak is hozzá nagy lirai kifejezés-többletet. Itt kell megemliteni, hogy az Érsekujvári-kóde

x passióját Sövényházi Márta tollrajzokkal kisérte és ezekben az illusztrációkban olyan jelenetek is szerepelnek, amelyek vagy egyáltalában elő sem fordulnak a szövegben /pl. Krisztus bevonulása Jeruzsálembe, Krisztus kiűzi az árusokat á templomból/, vagy pedig puszta historikusaok minden párbeszéd nélkül, mint Krisztus végvacsoi^ja, imádkozik az Olajfák hegyén, Krisztus Pilátus előtt, Heródes előtt, Krisztust - 64 -