Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

szerző és előadó tipussal, a "gyiákokkal" már a Pozsonyikrónika a XIV. század közepén összefüggésbe hozza az istentelen trufákat, a pogány szellemű élményszindarabokat, illetve novellákat. A Mátyás-anekdoták, trufák fenntartóiként itt is, ott is deákok, deákos műveltségű énekmondók, krónika-szerzők bukkannak fel.Ha a csúfokat ugy fogjuk fel, mint vilugi mulattatókat, akiknek műsorán ott volt a farce minden neme, akkor a diákok esetében ezt még jobban ki kell terjeszteni. A deákok mint a róluk fennmaradt európai irodalmi emlékek és magyar folklorisztikus bizonyítékok tanúsítják, különösképen művelték a vallásos paródiát,a szerelmi dialógusokat, a pásztor-idilleket. De igen korán teremtettek karácsonyi játékot és passiót is, ami annál érthetőbb, mert hiszen a goliárd, mint eredetileg egyházi iskolák neveltje, első virágzása idején első sorban a klerikus és papi irányitás alatt lévő iskolában szerzett kalsszikuß műveltséget hasznosította. Később azután a városi jellegű világi iskolás és az elvilágiasodott egyetemek természetszerűleg teljesen profánná tették gondolkodásukat, de igy is birtokában lévén a latin nyelvnek, szükségképen a legműveltebb szerzők, forditók és szinészek közülük kerültek ki. Ck lettek a misztériumok, s a devociós játékok legfőbb rendezőivé és előadóivá. A Bártfai Szinlapo

n is vezető szerepe van a deáktanitónak, a baccalaureusnak. Éppen magasabb műveltségük és széles skálájuk tette őket képessé,hogy mindenüvé behatoljanak. Zsigmond király udvari mulattatója, udvari bolondja, Porro, pl. egy spanyol klerikus, állítólag kánonjogász volt. II. Ulászló udvari bolondja, Apollinus, kancelláriai tisztviselő. - 46 -