Futaky Hajna: A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma I. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 27/1., Budapest, 1992)

FODOR OSZKÁR

iskolai cserkészcsapat). A Fiú Felsőkereskedelmi Iskola rendezte 1938 márciusában a Magyar Nyelv Ünnepe műsorát, amelyen hegedűszólóval szerepelt Tomanek Nándor tanuló. A divatba jött mozgásművészeti iskolák vizsgaelőadásai is a színházban zajlottak le. Újszerű műsorok is akadtak, pl. 1932. március 24-én a Mikófalvi passiójáték dombóvári kongreganisták előadásában, 1934. április 6-án Ormánsági népbokréta egy sellyei népi csoport által, 1938. május 12-én Kisebbségi kultúrest. Az Erdélyi Szépmíves Céh íróinak estje 1934. február 22-én, Mécs László előadóestjei 1930. november 13-, 1932. február 13-, 1934. december 3-án voltak. A szorító körülmények ebben az időben alig tették lehetővé a színház sajátos művészeti jellegének elmélyülését, az üzemszerűség dominált. Ebbe egyes színészegyéniségek hatni tudása, elemi tehetsége hozott érdemleges művészi elemeket. A szokottan felszínes, sematikus kritikák megjegyzéseiből következtethetünk önálló, megragadó alakteremtésre olykor. Igazi színházi élményt a színész szakmai rátermettséggel párosult egyéni vonzereje jelenthetett (ami nem megvetendő). Adott helyzetben a rendezői munka szükségképp technikai részében fejlődött, úgy viszont elsőrendűen fontossá vált: a látványeffektusok, a mozgalmasságb a tömegjelenetek ötletes szervezése a filmmel való párhuzamban és a film hatására követelmény lett, a revüszerűség térhódítása - ettől nem függetlenül - is erre orientált. Miközben a rendező így nélkülözhetetlenné vált, munkájának gondolati, koncepcionális részével foglalkozhatott legkevésbé, amikor 4-5 naponta új darab színreállítására kényszerült. A kritika a rendezőt mindig szervezési erényei szerint honorálta. A rendezők szakosodása (dráma, operett, illetve zenés játék, vígjáték) egyértelműbb lett, a műsorarányok miatt mégsem érvényesülhetett következetesen. A színházüzem fejlődésében az apparátus növekedése, a technikai újdonságok természetesen művészi feltételeket is jelentettek. A színpadi tánc színvonalának emelkedését szolgálta az 1927/28-as évadtól állandósult táncmester, tánctanár. A zenei nívót szolgálta - a szűkös keretek között is - a másodkarmester (betanító korrepetitor) gyakori alkalmazása. A látványérték növekedésére utal a „jelmeztervező" megnevezés használata, s tudunk is a jelmeztár gondos kezeléséről, amint a könyvtár (kottatár) jelentőségéről is. Fodor már 1928-ban szorgalmazta vetítőkamra kialakítását, erre évek múlva, a világítás felújításakor került sor. A forgószínpad 1931. novemberben (a Lámpaláz előadásán) kezdett működni. A város 1934 nyarán döntött a világítás felújításáról. Bőséges színlapanyag áll rendelkezésre az 1926/27-es évadról; 1927-től 1931 őszéig viszont csak szórványosan sikerült színlapokat felkutatni (a nyári állomáshelyek anyagából bővebben), az 1931/32-es évadtól már túlnyomórészt megtalálhatók a pécsi színlapok. A sajtóanyagból a rendszeresen megjelenő napilapok adnak megbízható adatokat, elsősorban a liberális-polgári Pécsi Naplóra támaszkodtam, kiegészítés és kontroll céljából szükség szerint igénybe vettem a Dunántúlt és a Pécsi Híreket is. 388