Futaky Hajna: A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma I. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 27/1., Budapest, 1992)
NÁDASSY JÓZSEF
sokat. Ugyanettől az időtől kezdve a napi színlapok külseje megváltozik: tele vannak hirdetésekkel, tehát új, bevétel-szerző funkciójuk is volt. A sajtókritikák szeszélyesek, egymásnak és önmaguknak is ellentmondóak. Olykor lelkesen dicsérnek, gyakran komiszul csepülnek. Feltűnően egységes és állandó a közönség keserű, gúnyos elmarasztalása; főleg a zsöllyék és páholyok közönségének tüntető távolmaradását, ill. jellemző alkalmi megjelenését regisztrálják. A nyári állomáshelyek között Kaposvárott barátságtalan légkörben működött Nádassy, előrevetült a város és a PNSZ közötti két évtizedig tartó „szakítás"-nak az árnyéka. Mohácson viszont igen népszerű volt a pécsi társulat, különösen 1904 júliusában méltatták őket. Nádassy eleinte megpróbált a korábbi években fölkeresett erdélyi városokba (Brassó, Marosvásárhely) visszatérni, de érzékeny anyagi veszteségei miatt kisebb alföldi helyeken - Szarvas, Hódmezővásárhely - kellett kárpótlást keresnie. 1903 tavaszán Nyitrán játszottak. Nyári társulata mindig jóval kisebb létszámú volt, személyi összetételében lényegesen eltért a téli, pécsi együttestől. (A pécsi pótidényekben ezek a nyári társulatok működtek.) A három évad idején fellépett jeles vendégszereplők száma igen magas, csak a legkiemelkedőbbek: Blaha Lujza, Fedák Sári (9 alkalommal), Fenyvesi Emil, Hegyi Aranka, Jászai Mari, Küry Klára, Ligeti Juliska, Márkus Emília (az 1904-es mohácsi idényben is), Pethes Imre, Rózsahegyi Kálmán, Szirmai Imre, Szoyer Ilonka, Tapolczai Dezső, Újházi Ede, Váradi Aranka. Többen közülük kétszer is megfordultak Pécsett ezekben az években. Nádassy első évadának idején szerződtetett tag volt Gyöngyi Izsó, aki később is rendszeresen vissza-visszatért vendégként. Az utolsó évad nagy közönségcsalogató attrakciójának bizonyult Lakos Vilmá(cska) 6 éves gyermekszínésznő (ekkor a Király Színház tagja) hetekig tartó fellépéssorozata. Jelentősebb vendégjátékokra került sor 1902-ben a színházi évadon kívül, május-júniusban. A Magyar Tudományos Uránia Színház négy estén három műsorát mutatta be (1905 tavaszán majd ismét jelentkeznek); szervezésükben folyt le Isadora Duncan két fellépése június 3-4-én (hangos sikerrel és anyagi kudarccal). E hónap végén a brünni cseh opera játszott négy estén négy művet (Smetana, Dvofák művei mellett a Carment) kis közönség előtt, de a kritika feltűnő elismeréssel szólt produkciójukról példát látva bennük. Tudunk néhány jeles hangversenyről, pl. a HubayPopper vonósnégyes koncertjéről 1902. december 2-án. Gustavo Frizzo „átváltozó művész" 1904 tavaszán ötször önálló műsorral és vegyes összetételű műsorokban is fellépett. A Pannónia Kávéházban gyakran találtak pódiumot alkalmi kabaréegyüttesek, így 1902 nyarán, majd 1903-ban Tarka Színpad néven a kerthelyiségben játszott egy alkalmi együttes. A későbbi években a pécsi kabaré huzamos ideig itt működött. A műkedvelő előadásokat zömmel nyár elején rendezték meg a színházban, mindig nagyon sikeresen, de köztük is kiemelkedő volt a városi Izraelita Nőegylet rendezésében A babatündér balettelőadása 1902ben; ötször ismételték. 108