Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)

PÉCS SZÍNHÁZTÖRTÉNETÉNEK KEZDETI SZAKASZA 1727-1848.

23 alkalommal léptek fel városunkban magyar teátristák. Egy­egy ilyen alkalom általában 1-2 hónapig tartott, és a kor di­vatos sikerdarabjait, főleg német, olasz és francia színműve­ket adtak elő. Gyakran csendült fel magyar színészek előadásá­ban opera és más dalmű is. Már ebben az időben nem sokra tar­tották az olyan vándortársulatokat, melyek nem voltak képesek zenés darabok adaptálására is. Sőt akadt nem egy komédiás cso­portosulás, melyek bálettek előadásával is büszkélkedhetett. A Pécsi Nemzeti Casino, mint mecénás Mint már említettem, a Nemzeti Casino alul maradt a Pécsi Pol­gári Casinóval vívott színházalapítási küzdelemben. De a ma­gyar nyelvű színművészet érdekében megkezdett áldozatos har­cát továbbra is folytatta. Igyekeztek megtalálni azokat a ke­reteket, melyek közt segíteni tudták az idevetődött magyar mu­tatványosokat. Míg a Polgári Casino irányításával már 1839 nyarának elején lázasan megindult az építkezés, addig a magyar színjátszás helyi apostolai sem tétlenkedtek. 1839. július 20­án megtartott közgyűlésükön döntöttek úgy, hogy a városban szerencsét próbáló társulatokat immár kötelezően is az oltal­mukba veszik. Ennek finanszírozására külön választmányt hoztak létre. Ez idő tájt játszott a városban Farkas Józse f vándor­társulata, kit e pártoláson kívül abban is támogattak, hogy e társulatra építve megszervezhesse a hős áhított első magyar színházat és társulatát. Ehhez azonban szélesebb körű támogatásra és nem utolsó­sorban erős anyagi háttérre is szükség volt. A Nemzeti Casino azonban egyelőre még székházzal sem rendelkezett. Ideiglene­sen bérelték Ehrenletzberger Vinc e uradalmi tiszt Fő utcai há­zát, amit aztán megvásárolva önálló székhelyükké tettek. Az átalakítási munkálatok alatt Sütkey Jáno s számvevő házában, illetve a Trixle r által felajánlott "Fehér Hattyú" fogadóban ütöttek tanyát. E házakban játszott az 1839-es nyári évadban Farka s direktor társulata is. Az új székházba 1839. augusztus 12-én költözött be a Nemzeti Casino. Ezzel megnyílott a lehe­LXXVIII

Next

/
Thumbnails
Contents