Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)
PÉCS SZÍNHÁZTÖRTÉNETÉNEK KEZDETI SZAKASZA 1727-1848.
gyük sorra a városban szerencsét próbáló magyar vándortársulatok sorsának alakulását. A magyar vándortársulatok megjelenése A magyar nemzeti kultúra "felfedezése" és a nagyobb városokban (Bécs, Buda, Pozsony, Pest) tapasztalható polgárosodás következményeként a magyar nyelvű színjátszás is kezdett fejlődni a 19. század első felében. Mint már említettük, a vármegye nemességének 1815-ben volt egy szalmaláng fellobbanású kezdeményezése, de ez a kezdeti lelkesedés hamar elhalt. Ez a passzivitás sajnos akkor is megmaradt, amikor 1818-ban Balog István és társulata, mint az első magyar színtársulat érkezett a városba. Az amúgy már országosan is ismert komédiáscsoport megfelelő anyagi és erkölcsi támogatást nélkülözve csak pár napig maradhatott a város falain belül. A kezdeti kudarc miatt Balog társulata zömével továbbutazott. Itt maradt néhány társuk még hetekig* próbálkozott a város elöljáróságánál, de ők sem jártak nagyobb sikerrel, mint direktoruk. A felemás értékű próbálkozás ellenére is nagyon fontos az a tény, hogy Balo g komédiásaival, mint az első magyar társulat kerültek be az ősi városba. Ettől kezdve viszont szinte minden évben magyar mutatványosoknak is tapsolhatott a pécsi polgárság. Bár a körülmények néha siralmasak voltak; nem volt önálló színiterem, sokszor bizonytalan volt a mindennapi megélhetés, s az egyház sem nézte jó szemmel a polgári liberális szellemet közvetítő vándorkomédiások itteni fellépéseit, függetlenül attól, hogy melyik etnikumot képviselték. Mégis mindezek ellenére is az önállósulni törekvő polgárság igyekezett otthont adni a német és a magyar komédiásoknak. Kezdetben a város nagyobb száláiban és fogadóiban léptek fel. Nem ritkán a szabad ég alatt ütötték fel mutatványos bódéikat és sátraikat. Lassan a színijátékok óhatatlanul is részévé váltak a polgári vigasságoknak. Néhány botrányízű incidenstől eltekintve, a magyar és a német társulatok jól megférLXXII
