Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)

PÉCS SZÍNHÁZTÖRTÉNETÉNEK KEZDETI SZAKASZA 1727-1848.

gyük sorra a városban szerencsét próbáló magyar vándortársula­tok sorsának alakulását. A magyar vándortársulatok megjelenése A magyar nemzeti kultúra "felfedezése" és a nagyobb városokban (Bécs, Buda, Pozsony, Pest) tapasztalható polgárosodás követ­kezményeként a magyar nyelvű színjátszás is kezdett fejlődni a 19. század első felében. Mint már említettük, a vármegye ne­mességének 1815-ben volt egy szalmaláng fellobbanású kezdemé­nyezése, de ez a kezdeti lelkesedés hamar elhalt. Ez a passzi­vitás sajnos akkor is megmaradt, amikor 1818-ban Balog István és társulata, mint az első magyar színtársulat érkezett a vá­rosba. Az amúgy már országosan is ismert komédiáscsoport meg­felelő anyagi és erkölcsi támogatást nélkülözve csak pár napig maradhatott a város falain belül. A kezdeti kudarc miatt Balog társulata zömével továbbutazott. Itt maradt néhány társuk még hetekig* próbálkozott a város elöljáróságánál, de ők sem jár­tak nagyobb sikerrel, mint direktoruk. A felemás értékű próbálkozás ellenére is nagyon fontos az a tény, hogy Balo g komédiásaival, mint az első magyar társulat kerültek be az ősi városba. Ettől kezdve viszont szinte minden évben magyar mutatványosoknak is tapsolhatott a pécsi polgár­ság. Bár a körülmények néha siralmasak voltak; nem volt önál­ló színiterem, sokszor bizonytalan volt a mindennapi megélhe­tés, s az egyház sem nézte jó szemmel a polgári liberális szel­lemet közvetítő vándorkomédiások itteni fellépéseit, függetle­nül attól, hogy melyik etnikumot képviselték. Mégis mindezek ellenére is az önállósulni törekvő pol­gárság igyekezett otthont adni a német és a magyar komédiások­nak. Kezdetben a város nagyobb száláiban és fogadóiban léptek fel. Nem ritkán a szabad ég alatt ütötték fel mutatványos bó­déikat és sátraikat. Lassan a színijátékok óhatatlanul is ré­szévé váltak a polgári vigasságoknak. Néhány botrányízű inci­denstől eltekintve, a magyar és a német társulatok jól megfér­LXXII

Next

/
Thumbnails
Contents