Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)

PÉCS SZÍNHÁZTÖRTÉNETÉNEK KEZDETI SZAKASZA 1727-1848.

ötlet annyira életképesnek bizonyult, hogy bár Bald

e mint kezdeményező megbukott e kísérletével, de pár év elteltével sorra az összes helyiség felépült a patinás városcentrum keleti felén. A városi vezetés örömmel kapott az ajánlaton, mivel a város központja ezeket az intézményeket már hosszú ideje nélkülözte. Dollinger Károl

y polgármester vezette választmány ki is jelölte az összesen 648 n nagyságú telket 3 888 Ft értékben. A fundus a tér keleti oldalán húzódott, a mai Ügyészségi Palota ás a Nádor Kávéház helyén. Akkor a régi plébánia épülete állt ott a városi őrházzal, piactörvényszékkel, mázsáló házzal és bolthelyiségekkel. A szerződés szerint ezeket a közhasznú épületeket Bald

e köteles volt a szenátus által meghatározott helyen felépíteni. A kereskedő ezt is vállalta, és egyre türelmetlenebbül sürgette az építési engedély kiadását. Kérését nem teljesítették, mivel ?z építkezés egyszerre több akadályba is ütközött. A város három szenátora ui. külön beadványban kérte, hogy a szerződést bontsák fel, mert az új épületek hasznosságuk ellenére is megkisebbítik a város kereskedelmének oly fontos piacterét. Ekkor hosszú alkudozás kezdődött. Rá akarták bírni Bald

ét, hogy építse mintegy 100 méterrel keletebbre a színházat. Erre ő nem volt hajlandó, és mikor egy év múlva a tanács végül is engedett, Szepessy Igná

c megyéspüspök kijelentette: a régi plébánia helyére lehet csak az újat is felépíteni. Ami azt jelentette, hogy Bald

e színházi fundusa, telke újra keletebbre került volna. Ráadásul a püspök azt is elérte, hogy az épülő színház és a parókia közé még egy őrházat is emelnek majd, nehogy túl közel legyen egymáshoz a két ellentétes funkciójú épület. (

Szepess

y megyéspüspök többször is intézett levelet a város vezetőihez, kérve őket, hogy korlátozzák a keresztény erkölcsökre káros színimutatványokat.) A püspök ellenében Bald

e már semmit sem tehetett, bár becsületére legyen mondva, hogy ezzel is megpróbálkozott; kérvényekkel és újabb javaslatokkal ostromolta a szenátust. Aztán mikor számára is világossá vált, ami a város polgárai számára már rég ismert volt, LXII