Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)

A REGESZTÁK KORSZAKOK SZERINTI ISMERTETÉSE - V. KORSZAK

hadnaggyal s 7 helyőrségi gyalogossal erősítette meg a színház védelmét. A következő, III. 4-i előadáson pedig elszabadult a pokol. Kezdődött azzal, hogy mihelyt Réma y kilépett a színpadra, rögtön óriási füttyögetés fogadta. De Réma y megvetőleg végignézett rajtuk s meg se szólalt. A feldühödött ifjúság erre almával, tojással s egyebekkel meghajigálta. Pajnády megparancsolta a komikusnak, hogy kövesse meg a publikumot, mert még nagyobb lesz az elégedetlenség. A megrettent szí­nész ezt megtette, mire újra elkezdődött az előadás. "Ha­nem a játék alatt, míg én a színészeket odafenn bátorítot­tam, az ifjúság Rákóczy Indulóját húzatta, azután a színjá­ték vége felé a diákok azt követelték, hogy Réma yt zárassam be". Mivel ezzel ő nem értett egyet, többen felugráltak a színpadra, hogy Réma yt elverjék, de ekkorra már ott voltak a városi hajdúk, s nem engedték őket Réma y közelébe. Erre kórusban kezdték ordítozni, ha nem kísérik be Réma yt és nem zárják be, "akárhol is, de nagyon meg fogják verni". Majd, hogy elszántságukat bizonyítsák, az ajtókhoz deákokat állí­tottak őrnek. Úgy hogy a "csendesebb publikum alig bírt tá­vozni". Kis idő elteltével aztán Pajnád y erős kísérettel Réma yt a városházára kísértette, hogy ezzel is óvja testi épségét. A diákok is követték őket, de mihelyt odaértek, elszéled­tek. A diákok közül sem ő, sem pedig Réma y nem ismert fel egyet sem. Ha A tanács elrendelte a botrányos esemény sürgős kivizsgálá­sát . Pr PVT ir. 731/1842. Ny Latin és magyar. 329 . Tá 1842. III. 10. Rémay Károl y panaszt tett Spies z helyettes városkapitánynak az őt ért "veszedelem" miatt. 133

Next

/
Thumbnails
Contents