Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

A városi tanács a kérelemmel 1946.november hó 18-án rend­kívüli ülésen foglalkozott, azonban a kérelmet költségvetési fedezet hiányában, de hatáskör hiányában is kénytelen volt el­utasítani, mert a vonatkozó miniszteri rendeletnek megfelelően a háborús események folytán megrongált városi színház tatarozá­sára és a színészet támogatására a törvényhatósági bizottság közgyűlése az 1938. évi előirányzat alapján a városi színház 1946/47. évi szükségletét 27 000 forintban állapította meg. Eb­ben az összegben benne foglaltatik a színház tatarozási költsé­gein kívül a színházi gondnok díjazása, tűzbiztosítás, kémény­seprés, vízfogyasztás, csengők és világítóberendezés fenntar­tása, tűzőrség díjazása, berendezés és felszerelés kiegészíté­se, javítása, tisztogatás, távbeszélő költsége, valamint a fű­tésre, világításra és vigalmi adóátalányra eső kiadás három hó­napi színi idényt véve alapul, mert- a város közönségének meg­ítélése szerint - ez a súlyos megpróbáltatások folytán anyagi­lag erősen sújtott város hosszabb színi idényt elviselni nem képes. Minthogy a színigazgató a színi évadot Sopronban nem három hónapra, hanem hét hónapra tervezi, a fent leírt hitelkeretet a költségvetést felülvizsgáló tárcaközi bizottság 57 000 forint­ra emelte fel azzal, hogy a 30 000 forint többlet államsegély­ből nyer fedezetet. A város pénztára 1946. november hó 17-én 9 342 forint ösz­szegben az őt terhelő kiadásokat kifizette annak dacára, hogy a beígért államsegély eddig nem érkezett be. 817

Next

/
Thumbnails
Contents