Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
pótlékának 60 %-ban való megállapítása ügyében a pénzügyminiszter úrhoz múlt évi december 31-én intézett, s e tárgyban való állásfoglalásomat képviselő átiratom másolatát. A Szegedi Nemzeti Színház üzemi Bizottsága azt kéri, hogy az eddigi 50 H-os színházi pótlék a színház tagjaira nézve is 60 %-ban állapíttassák meg úgy, mint az a másik két állami színháznál, a Magyar Állami Operaháznál és a Nemzeti Színháznál is történt. A beadványt - amelyet a színház igazgatósága a legmelegebb pártolással terjesztett fel - szíves állásfoglalás végett Miniszter úrnak csatoltan megküldöm azzal: meggondolandónak tartom a II. lakbérosztályba tartozó városban működő állalmi színházi tagok részére budapest i illetmény folyósítását. Budapest, 1946. december 31. A miniszter helyett: Dr. Simon László s. k. államtitkár. Kiadmányozott fogalmazvány UMKL XIX-I-l-i-135947-1946. 228. a. Szeged, 1946. november 23. A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁNAK BEADVÁNYA A VKM MINISZTERHEZ AZ OROSZ KATONAI PARANCSNOKSÁG ÁLTAL IGÉNYBE VETT PÁHOLYOK KÖLTSÉGEINEK MEGTÉRÍTÉSÉRŐL. Miniszter úr! 704