Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

A színház ügyében több értekezletet tartottunk. Ezeken kétféle felfogás alakult ki. Az egyik szerint Kőszegitől azonnal meg kellene vonnunk a koncessziót, amire minden formális jogunk megvan, mert engedélyokiratába bevezettük, hogy tartozásait bizonyos dátumokig ki kell egyenlítenie, s Kőszegi ennek a feltételnek egyáltalán nem tett eleget. Ha a koncessziót azonnal megvonjuk, Kőszegi tartozásaiból a köztartozások továbbra is terhelik az utódot, de a gázsitartozások Kőszegi magánterhei maradnak. A koncesszió-megvonás pillanatában a 63 debreceni színész de facto kiesik szerződéséből, s ekkor az általunk kijelölendő új igazgató a 63 közül 40-et szerződtetne az újonnan szervezendő társulathoz. A többi 23 persze perelhetné Kőszegit az elmaradt gázsiért. Ezt a radikális megoldást csak akkor hajthatjuk végre, ha találunk egy megfelelő színész-igazgató egyéniséget, aki az új szervezést lebonyolítja, és a debreceni színházat új vágányra állítja. Először Nagy Adorjánra gondoltunk, ő azonban éppen ebben a félévben a Színművészeti Főiskolán az új tantervet készíti elő. Felmerült még Táray Ferenc és Abonyi Géza neve. Amenynyiben ezt a megoldást nyélbeütjük, az új igazgató a kollektív szerződés minimumával szerződtethetné a színészeket, és ezt a minimumot az állam garantálná. A minimumot kiegészítené egy minőségi kulcs szerint megállapított osztalék a bevételből. A másik megoldás, amely felé Debrecen polgármestere és kultúrtanácsnoka is hajlani látszik, az volna, hogy Kőszegit bent hagyjuk a koncesszióban a színi évad végéig, s rábízzuk, hogy úgy segítsen magán, ahogy tud. Ez a megoldás számunkra kényelmesnek látszik, de egyfelől Kőszegi teljes eladósodásához és a szín654