Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

most kifejtettek alapján Miniszter úrnak a legújabb határozata egyszerűen egyenlő az én anyagi kivégzésemmel, aki pedig úgy a Miniszter úr szakközegeinek, mint a Művészeti Tanács kiküldötteinek leghatározottabb megállapítása szerint is az egész magyar vidéki színészetet színvonalban jóval meghaladó nívójú színjátszást produkáltam és produkálok Debrecenben. A legteljesebb mértékben lehetetlennek tartom azt, hogy ez a szempont a kultuszkormányzat számára már ne lenne szempont! Márpedig a szubvenciók csökkentése mindenképpen ezt kell, hogy jelentse, hogy a színvonal szükségszerűen és tetemesen csökkenni fog, még abban a kizárt esetben is, ha e csökkentéseket valaminő isteni csuda folytán anyagilag megúszni tudnám. Ha pedig bárki is arra a következtetésre jutna, vagy arra az álláspontra helyezkedne, hogy a színház igazgatója nélkül is tovább folytatandó konzorcionális, vagy egyéb más formában, legyen szabad rámutatnom a magyar vagy éppen a debreceni színészet történetében létezett konzorcionális megoldások szomorú kimenetelére, de legyen szabad rámutatnom arra is, hogy igenis vannak már ilyen, vagy ehhez hasonló ködös elképzelések a színházam körül a színházamra nézve, amely elképzelések azonban még e ködös, és mondhatnám pletykálkodó formájukban is már azzal kezdődnek, hogy 10-15 színészembert elbocsátanának a szezon közepén állásukból, azaz 10-15 egyént, talán családot tennének a küszöbön álló tél előtt kenyér és hajlék nélkülivé, amire én, a magam részéről utolsó leheletemig képtelen lennék, de ami a jelenlegi állami és társadalmi vonalvezetés mellett enyhén szólva kirívó ellentét lenne, ha nem országos méretű botrány. 640