Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

lódnának, értékük lényegesen csökkenne, mert színházi felhasz­nálás céljára értéktelenné válnék. Bán Ernő : Díszlet. Miután a szakszervezet részéről az ország összes színigazgatóinak felszerelését és berendezését kb. isme­rem, Beleznay István felszerelése átlag a többi igazgatók fel­szerelését úgy mennyiségben, mint használhatóságban is felül­múlja. Bár ez a felszerelés sem új, úgyhogy kb. érték szempont­jából, ha ebből a raktárból teljesen új díszleteket akarnánk elkészíteni, akkor ennek az állagnak csak 50 %-át tudnánk fel­használni. Miután a magyar színészetnek elsőrendű érdeke, hogy ilyen nagy mennyiségű és aránylag egész jó és használható dísz­let-mennyiség együtt maradjon, és ne kerüljön több város avatat­lan kezébe, továbbá a mai körülmények között szinte lehetetlen újat csinálni, így a magam részéről feltétlen javasolom ennek a megvásárlását, azzal a megjegyzéssel, hogy a feltüntetett leltá­ri értékből, illetve annak összegéből 20-25 %-ot csökkentsünk. Meg kell jegyeznem azt, hogy ennek a díszletmennyiségnek a mai színházi művészet követelményeinek megfelelően okvetlen megfe­lelő művészi felügyelet mellett, használatba vétel előtt ennek kölcsönvétele fejében feltétlenül előzetes tervek bemutatása és annak jóváhagyása után átfestessék, illetve átalakíttassák. Jelmez. A Hódmezővásárhelyen látott jelmezek átnézése any­nyira meglepett, hogy az egész ország területén egyetlen egy színigazgatónál sem tapasztaltam ilyen példás karbantartást és tisztaságot,'ami magával hozza azt, hogy ezen anyagok még min­dig olyan állapotban vannak, hogy kisebb átalakítással a mai kornak megfelelően feltétlenül teljesen használhatók. Ezen jel­628

Next

/
Thumbnails
Contents