Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
200. b. Budapest, 1946. május 29. A VKM ÁTIRATA A PÉNZÜGYMINISZTERHEZ: A DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZAT RÉSZESÍTSÉK SEGÉLYBEN. A gondozásomra bízott művészeti érdekek védelme céljából többek között vidéki színészetünk ügyét kívánom oly képpen elősegíteni, hogy a fővárosi színházakon kívül az ország nagyobb városaiban is méltó keretek közé kerüljön a színjátszás. E célra tárcám költségvetésében egyelőre öt nagyobb városban szándékozom biztosítani a színjátszás fellendülését. A kiválasztott városok közül Szeged, Pécs és Miskolc város színházépülete biztosítani tudja a játszóképességet, Székesfehérvárott a teljesen kiégett épület újjáépítéséig átmeneti megoldásra nyílik lehetőség, végül Debrecen város színházépülete az ostrom alatt nem szenvedett oly mértékben, hogy játszóképességét teljesen elvesztette volna. A színház jelenleg is üzemel, csupán belsőépítkezésében álltak elő oly rongálódások, amelyek miatt további működése a játszó együttesre komoly életveszéllyel járhat. A színház zsinórpadlásának kötélzete ugyanis annyira elvásott, hogy a jelentések szerint minden pillanatban komoly szerencsétlenség következhet be. Debrecen város polgármestere a színházépület megfelelő kijavítására államsegélyért folyamodott hozzám, kifejezve azt a kívánságot, hogy mindenekelőtt az életveszélyt megszüntető munkálatok elvégeztetését támogassam. A benyújtott költségvetés 616