Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
BEFIZETÉSÉT ELMULASZTÓ SZÍNIGAZGATÓK ÜGYÉBEN A Magyar Színészek Szabad Szakszervezete részéről hivatalosan jelentjük, hogy három színigazgató, Szokoly Gyula, Nádasi József és Kőszegi Gézáné Medgyesi Anna, mind a mai napig nem vették át koncessziós okiratukat a szakszervezetben, ennélfogva az egyhavi gázsibiztosítékot sem tették le a szakszervezet pénztárába. Nem igazolták a Nyugdíjegyesülettel és a Szerzők Egyesületével, valamint a mult évi társulattal szemben fennálló tartozásaik kiegyenlítését sem. A helyi hatóságok a hivatalos lap közlése alapján adják ki nekik a helyi játszási engedélyeket, ami helytelen, mert a helyi hatóságoknak a koncessziós okirat bemutatásához kellene ragaszkodniok. Ezek a körülmények elégségesek volnának ahhoz, hogy a szakszervezet a három igazgató koncessziójának visszavonását javasolja, tekintettel azonban arra, hogy ez a színház és a társulatok életét veszélyeztetné, egyelőre a szakszervezet arra kéri a Minisztériumot, igyekezzék hivatalosan odahatni, hogy a fenti három színigazgató koncesszióját kiváltsa, és a szakszervezet előírásainak eleget tegyen. Szólítsa fel őket a Minisztérium a legszigorúbban arra, hogy kötelezettségeiknek tegyenek eleget. Amennyiben nevezettek záros határidőn belül a koncessziós okiratot nem váltják ki, és a gázsibiztosítékot nem teszik le, a szakszervezet a koncesszió megvonását fogja javasolni. Egyben kérjük a Minisztériumot, szíveskedjék közölni a közGO