Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

Főtanács Titkársága álláspontjának közlését kérte atekintetben, hogy a vonatkozó G. F. határozatok alapján a Madách Színház mely időponttól kezdődőleg tekintendő állami színháznak. A Gazdasági Főtanács 6020/1947. számú, 1947. szeptember 12-én kelt határozata értelmében a Gazdasági Főtanács nem járult hozzá ahhoz, hogy a Madách Színház, mint a Színművészeti Akadé­mia gyakorló színháza államosíttassék. Ezzel szemben a 1126/1948. számú, 1948. május 28-án kelt G. F. határozattal a Gazdasági Fő­tanács megállapította, hogy a Madách Színház állami színház, s ezért a színházat - függetlenül az Országos Magyar Színművésze­ti Főiskolától - a negyedik állami színházként kell kezelni. Az előadottak alapján a Gazdasági Főtanács Titkárságának álláspontja szerint a Madách Színház csak az utóbbi határozat keltétől, azaz 1948. május 28. napjától kezdődően tekintendő ál­lami színháznak. A Titkárság egyben megjegyzi, hogy a Madách Színház szer­vezete tárgyában bemutatott rendelet kiegészítendő lenne azzal, hogy az Országos Magyar Színművészeti Főiskolát bármilyen címen megillető bevételeket állami bevételi számlára kell befizetni. Vas Zoltán s. k. a Gazdasági Főtanács főtitkára Hiteles másolat UMKL XIX-I-l-i-235485-1949. Az erre vonatkozó értesítést a VKM Művészeti Főosztálya a Madách Színház és a Színművészeti Főiskola igazgatójának 1949. január 28-án megküldte. 407

Next

/
Thumbnails
Contents