Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

Színházzal nemhogy segítenénk rajtuk, hanem esetleg még szörnyűbb helyzetbe juthatnak. Lehet, hogy pillanatnyilag nem lehet, de valahol mégis bele kellene nyúlni, hogy a jövőben ne lehessen olyan igazgató, aki megfélemlítheti tagjait, ezért Bartos Gyula művésznek igazat ad. Igazgató: Köszönetet mondok a két hozzászólásért, amit öszsze is kapcsolok, nem ellentmondás az, hogy a szakszervezeten keresztül is segíteni kell a vidéki színészeken. A két hozzászólás azért függ össze, mert mindkét esetben igazgató-kérdésről volt szó. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy pillanatonként menjünk egy-egy helyre, hanem meg kell beszélni a városok szövetségével, hogy hova menjünk el. Ha pedig lemegyünk egy helyre, amíg mi működünk, azalatt az ottani színészek próbálhatnak, tanulhatnak, pihenhetnek. Feltétlen hívei vagyunk annak, hogy az ambíciójukat növeljék, az is fontos, hogy a vidéki színészet is kapjon előadást, mert ebből is tanulhatnak. A közönségnek meg az összehasonlítás sem jelenthet veszélyt, mert azáltal, hogy összehasonlítja a két előadást, fokozódik az igényük. Abban igaza van Szabados Piroskának, hogy a szakszervezeten keresztül is segíteni kell a vidéki színészeten. Ebben az ügyben már rengeteg jóindulatú ember dolgozott, maga Gobbi Hilda is éjt-nappalát összetéve dolgozott ezen, úgyszintén Somlay Artúr is foglalkozott a javaslattal, amely figyelemre méltó. Úgy tapasztaltuk, hogy a vidéki színészet nem akar haladni. A vidéki színészek még most is ugyanúgy a jegyzőnek és a főispánnak akarnak játszani, mint régen, pedig azok nyugatra menekültek. A színművészetet ki kell terjeszteni a szélesebb népréteg felé, ezt azonban ők nem tudták 342