Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
93. b. Budapest, 1946. február 15. A VKM MŰVÉSZETI ÜGYOSZTÁLY BELSŐ ÜGYVITELI FELJEGYZÉSE A NÉPI ÉNEK-, TÁNC- ÉS JÁTÉKEGYÜTTES NEMZETI SZÍNHÁZI BEMUTATÚ ELŐADÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSÉRŐL. Miniszter úrral, Simon és Bassola államtitkár urakkal, valamint a gazdasági ügyosztály vezetőjével és a Nemzeti Színház igazgatójával történt tárgyalások eredményeképp a kérés a következő formában teljesítendő: 1. A szóbanforgó bemutató előadás céljaira a Nemzeti Színház színpada és szükséges jelmezei folyó évi március hó 4-én Muharay Elemér társulatának átengedendők. 2. Minthogy a fenti napon tartandó bemutató előadásra a Nemzetgyűlés, a kormányzat stb. tagjainak meghívása kívánatos, mely meghívás tiszteletjegyek kibocsátása útján történik, bevételre nem lehet számítani. A bemutató kereken 50 millió pengőt kitevő költségeit a Minisztérium elsősorban érdekelt osztályai: a művészeti és a szabadművelődési osztály viseli. 3. A bemutató megrendezése a Minisztériumon át a Művészeti Tanács útján történik. A fenti értelemben történt döntés alapján ügyosztályunk tárgyalást folytatott a Szabadművelődési Ügyosztály vezetőjével, aki kilátásba helyezte, hogy az osztály március havi hiteléből 20 millió pengőt rendelkezésre bocsát a fenti célra oly módon, 314