Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
69. Budapest, 1949. szeptember 27. AZ ÁLLAMI OPERAHÁZ ELŐTERJESZTÉSE A NÉPMŰVELÉSI MINISZTÉRIUMHOZ A SZEGEDI VENDÉGSZEREPLÉSEK HELYÁRAINAK FELEMELÉSÉRE. Miniszter úr! Az Állami Opera-Staggione a folyó színi évadban 12 esetben tart operaelőadást a Szegedi Nemzeti Színházban. Benkő Miklós, a Szegedi Színház jelenlegi igazgatója szociális, kultúrpolitikai és bérlőinek kielégítése szempontjából ragaszkodik az általa megállapított 2-10 forintig terjedő helyárakhoz, azonkívül kér előadásonként 1 700 forint térítést. E helyárak alapján a színház eszmei bevétele 5 100 forint. Az Operaház részére fennmaradó 3 400 forint nem elegendő a .költségek fedezésére. Annál is inkább, mert 1. Szegedre az előirányzatnál- jóval nagyobb létszámot kell levinni a' színpad nagyságángk betöltése és a közönség eddig kikulturált igényeinek kielégítése céljából. 2. Élvonalbeli énekesek és karmesterek szerepeltetésével kívánjuk pótolni a Szegeden megszűnt operát. 3. A Szegedi Nemzeti Színház 1 200 személyt befogadó képességénél fogva nagyobb jövedelmet kell, hogy biztosítson a kisebb városok jóval kisebb színházainak jövedelmének ellensúlyozására. Kérem Miniszter urat úgy dönteni, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban megtartandó operaelőadásokkal kapcsolatban - bármeny310