Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
Operaközvetítések esetén a Rádió a Kultuszminisztériummal és az Opera igazgatóságával külön megállapodást köthet a tiszteletdíjak és egyéb feltételek tekintetében. 9. A Rádió csak olyan színház előadásainak közvetítését vállalhatja, amelynek igazgatója kötelezi magát arra, hogy a 3. pontban említett honoráriumok 20 %-ának megfelelő összeget fizet a színház kötelékébe tartozó és az illető előadáson részt vevő munkások részére. 10. Jelen szerződés 1947. szeptember l-jén lép hatályba és 1943. augusztus 31-én 24 órakor jár le. A f. évi szeptember l-ig tartó átmeneti időben a Rádió az 1947. jún. 27-i jegyzőkönyvben foglalt honoráriumok 15 'í-kal felemelt összegét fizeti. 11. Jelen szerződés értelmezése vagy alkalmazása kapcsán felmerülő viták esetére felek választott bíróság döntésének vetik alá magukat. A választott bíróságba mindkét fél egy-egy bírót delegál, akik közös megegyezéssel elnököt választanak. Amennyiben 3 nap alatt az elnök személyében megegyezni nem tudnának, az elnök kijelölésére az Országos Munkabérmegállapító Bizottság elnöke vagy-annak helyettese kérendő fel. 12. Jelen szerződés életbeléptével a korábbi megállapodások érvényüket vesztik. 13. Jelen szerződés a kollektív szerződésekre vonatkozó illetékszabályok értelmében, illetékmentes. A Magyar Színészek Szabad Szakszervezete részéről: A Magyar Központi Hiradó Rt. részéről: Másolat UMKL XIX-I-l-i-130564-1947. 156