Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

megbizottainak helyszíni ellenőrzései alapján végezték. Külön pontozták a társulatvezetők gazdasági tevékenységét. A művészi feltételek teljesítését a Művészeti Tanács, a Színiakadémia szakértői, a gazdasági munkát a Magyar Színészek Szabad Szakszervezete és a működési székhely közigazgatási szak­emberei értékelték előre rögzített elbírálási rend szerint. Az 1947/4C-as évadra 22 társulat részére 1 746 000 Ft állami szub­venciót terveztek."'""'" Az előző havi művészi teljesítmény elbírá­lását a beküldött műsorok és színlapok alapján végezték el, Both Béla főrendező, a Művészeti Tanács tagjának javaslata a­lapján. Az államsegélyek szociális és nívószubvenciót egyaránt tartalmaztak. A társulatokat a teljesítmények színvonala alap­ján jelentősen differenciálták. Az 1948/49. évi színigazgatói engedélyek kiadásának fel­tételei csak néhány ponton tértek el a korábbiaktól, pl. - az igazgatóknak vállalniuk kellett azt, hogy társulatu­kat nem konzorcionális (haszonrészesedési), hanem rendes évi szerződések alapján működtetik, - a társulatoknál csak diplomás vagy működési engedéllyel rendelkező művészeket alkalmazhatnak, - szakképzett rendező vezetésével és kellő számú próbával készülnek fel az előadásokra. A minisztérium fokozza az ellen­őrzést . A kiadvány dokumentumai szerint nem volt könnyű dolga a színházi igazgatóknak, ha a minőségi és gazdasági követelmé­nyeknek eleget akartak tenni. A színigazgatók igyekeztek a le­hetőségekhez képest biztosítani a színészek gázsiját, kifizet­11

Next

/
Thumbnails
Contents