Margócsy József: Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai, 1813-1893 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 23., Budapest 1990)

A szövegek közlési módja

ben ) nem látszott szükségesnek a kihagyást jelző három pont (...) alkalmazása . b/ A régi, manapság nem használt kifejezés, szó megértését könnyítendő értelmezés

t igen-igen elvétve végeztem zárójelbe

n. Ha a kontextusból kitűnő, nyilvánvaló tévesztésről van szó (pl. dátumelírásban, nem érthető szóhasználat, névtévesztés esetén) a zárójelbe került (helyesbítés) vagy (felkiáltó jel) vagy mindkettő - nem hagy kétséget, hogy mi tartozik az eredeti szöveghez. - Egyszer került sor betoldásra: [nem] formában, a szövegből nyílván hiányzó szó pótlására (1. tétel). c/ Ez a kiadás nem törekedhetett betűhív szövegképre. Úgy igyekezett a régi szöveget közölni, hogy a mai olvasó megértse, ezért elkerülve a szövegtorzulást, félreérthetőséget, a helyesírásban lehetőleg a mai igények szerint jártam el. Annál is inkább, mert a levelek, jegyzőkönyvek fogalmazói, leírói már csak nyelvi ismereteik, iskolázottságuk igen nagy különbsége miatt is, meglehetősen következetlenek. Ugyanazon tételen, irategységen belül még az említett személyek nevének írásképe sem azonos (van, amikor a keresztnevet is elírják); a megszólítás kis- és nagybetűi szeszélyesen vegyesek; a mássalhangzók rövidhosszú használata vegyes, logikátlan; az eöö írása (feö=fő; ötvös-eötvös mester) is vegyes. Nincs általános szokás a szerintszerént, iránt-eránt szóhasználatban sem. Az idegenszavak esetében még nagyobb a "szóródás": pl. pl. itt mindig szezon

t írtam le, ez olvasható saison, sesson szaizon alakok helyett; vagy: baritont - barr_iton helyett. Az iratokbeli új bekezdéseket itt többnyire - jel202