Kerényi Ferenc: Szeged színháztörténetének forrásai a Csongrád Megyei Levéltárban 1886-1919 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 21., Budapest)
1919. április 30-án Bétrix kormányzó jelenlétében szerződés jött létre Almássy Endre és a színügyi bizottság tagjai ( Juhász Gyula, Ocskay Kornél, Baróti József ), mint ügyvezető között. A szerződés szerint Almássy a színház igazgatója maradt ugyanolyan hatáskörrel, mint a jelenlegi rezsim előtt volt. A színügyi bizottságot arra hatalmazták fel, hogy a személyzet követelégeit vizsgálat tárgyává tegye, s az igazgatóval közreműködjék a színház kedvező működésében. Ez az új ügyvezetés az akkori színtársulat szerződésének lejártáig szólt. A színházi szezon augusztus 9-ig tartott.
/