Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Bevezetés
ták. A nagyfejedelem és az osztrák császár (aki a magyar király is) azonban egy személy lévén, az uralkodói jogok gyakorlása (a törvények szentesítése, a végrehajtó szervek irányítása, a rendeletek kiadása) során messzemenően érvényesült a Habsburgbirodalom mindenkori érdeke és a bécsi udvar (a birodalmi kormányszervek, a kamarilla) befolyása. Erdély legfelsőbb kormányszerve, az erdélyi udvari kancellária (Cancellaria Caesareo- Regia Transsylvanico Aulica) is Bécsben székelt, személyzetét az uralkodó nevezte ki. Az erdélyi közigazgatás központi hatósága a Gubernium (Regium Gubernium Transsylvanicum) vagy Kormányzótanács (Consilium Regium Gubernale); Főkormányszéknek is nevezték. A fejedelem nevében intézte a politikai, gazdasági, kulturális és egyházi ügyeket. A testület - amelyet a gubernátor (főkormányzó) vezetett - hozta a döntéseket, az ügyek folyamatos vitele a titkárok és a fogalmazók feladata volt. A területi közigazgatás a következőképp tagolódott. Az ún . magya r földön és az ekkor Erdélyhez tartozó Partiumban vármegyék (11) és vidékek (2) voltak, kinevezett főispánok, illetve főkapitányok irányításával. A Székelyföldön öt szék volt, a vármegyéket illető testületi jogokkal; a székek főkirálybíróinak választását a fejedelem hagyta jóvá. A Szászföld 9 székre és 2 vidékre oszlott. Ezek jobban függtek az uralkodótól: az élükön álló királybírókat (főpolgármestereket) és a tanácsosokat, valamint a szász nemzet közös testületi szervének, a szász egyetemnek (Universitas Saxonum) elnökét, a szebeni királybírót a fejedelem erősítette meg. Erdélyben is voltak szabad királyi városok (4, majd 5), aztán kiváltságos helyek (mezővárosok, taksás települések - szám szerint 13) és községek. * x x Minderről: Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak. Bp. 1973. 31., 34., 149., 171., 358., 360., 715-716. p.; Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bp. 1976. 37., 45. p. 6
