Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Utószó
körüli huzavona miatt egy ideig megtagadták a nemzeti pecsét kiadását, és ezáltal megakadályozták a színházi törvényjavaslat elfogadását, az udvarhoz való felküldését is.70 A közvélemény rosszindulatot tételezett fel a szászok ellenkezésében; azt hitték, hogy fellépésükkel a magyarság szellemi emelkedését akarják meggátolni.77 Valójában nem más volt ez, mint a szász nemzeti ébredés politikai megnyilvánulása, a nemzeti érdekek - némely részletében talán túlzó - képviselete. A magyar játékszín megújításáról, finanszírozásáról és a nemzeti múzeum alapításáról folyó viták alkalmat szolgáltattak a liberális és a konzervatív erők összecsapására is. A színház jövendő sorsának rendezését elsősorban a reformpolitikusok szorgalmazták: ifj. Bethlen János gróf, Pálfi János, Kemény Dénes báró stb. A közéjük tartozó Zeyk József modern szemléletű, széles perspektívájú beszédében mutatott rá (1842. június 21-én), hogy a nemzeti művelődés előmozdításának követelése a politikai szakaszváltás egyik jele: "Eddig a sérelmek mezején 72 jártunk, ma térünk a haladás útjára." A konzervatívok tábora vonakodott ezt a lépést megtenni. Az 1842. december 21-i országos ülésen az idős Cserei Miklós királyi hivatalos - egykori főtisztviselő - fordult szembe a többségi véleménnyel. Tagadta, hogy a liberálisok által sürgetett kultúrális intézetek (és a tanácskozó terem) az ország szoros szüségei közé sorolhatók, szerinte ezekből csak Kolozsvárnak lesz haszna. Mégsem ellenezte mereven a pótadót, csupán azt kérte, csökkentsék a mértékét, tekintettel az erdélyi fő- és köznemesség mostoha jövedelmi viszonyaira. A rovatolásra vonatkozó ellenérveit a polgárosodás meggyorsítását, közelebbről a városi polgárság és a kereskedők jogainak kiterjesztését, a közteherviselés bevezetését célzó javaslatok elleni kemény támadással kötötte egybe.7^ Szavaira Méhes Sámuel, Kolozsvár követe válaszolt, aki egyebek között kifejtette: a szóban forgó létesítmények valóban díszére válnak a fővárosnak, de "mint országos intézetek, mint a tudományok s jó erkölcsök élő oskolái, áldást árasztanak az egész hazára", hiszen innen áramlik szét a mű-74veltség szerte az országba. 340
