Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Utószó
gették; sokat vártak tőle a nemzeti érzés felébresztése, a nemzeti önbecsülés előmozdítása terén. Változatlanul kiemelt szerepet tulajdonítottak a játékszínnek az anyanyelv (a magyar nyelv) fejlesztésében, és úgy vélték, hogy a magyar irodalom fellendítéséhez is hozzájárulhat. Ezúttal is többször hangsúlyozták, hogy a színpadi előadások az "erkölcsiség kimívelésé-69 re nagy befolyással" vannak. Az izlésformálásról és a nemes szórakoztatásról - mint feladatról - viszont először esett sző az erdélyi diétán. A kolozsvári játékszín problémája áttételesen kapcsolódott az erdélyi nyelvharc akkori szakaszához is, bár a reformpolitikusok igyekeztek különválasztani a magyar nyelv közigazgatási, iskolai jogaiért vívott küzdelmet és a nemzeti művelődés intézményeinek létrehozásáért, illetve támogatásáért indított akciót. A nyelvharc legélesebb ütközete a magyarok (székelyek) és szászok között folyt, s ezt az ellentétet mélyítette egy bonyolult - itt nem részletezendő - közjogi vita, amely érintette a színházat is, mégpedig egy elvi és egy gyakorlati kérdésben. A múzeumra és a tanácskozási teremre fizetendő pótadó kezdeményezés felszínre hozta az "országos" és "nemzeti" jelleg értelmezésének problémáját. E fontos művelődéspolitikai - kissé tágabban: politikai - kérdés a többnemzetiségű országokban szükségszerűen vetődött fel. A korabeli erdélyi felfogás szerint országosnak azok az intézmények minősültek, amelyeket országgyűlési jóváhagyással, felügyelettel, esetleg a rendek anyagi támogatásával hoztak létre és hatókörük kiterjedt a nagyfejedelemség egészére. A csak a magyar (és székely) rendek vagy csak a szászok áldozata révén létrejött, továbbá az adott nemzet kultúráját szolgáló intézetek viszont a nemzeti jelzőt kapták. A kolozsvári játékszín voltaképpen kezdettől fogva nemzeti intézménynek számított, bár 1811-ben, az országos rovatai elrendelésekor a szászok is ígértek önkéntes adományokat és a képviseleti elv érvényesítése folytán az országos színházi bizottságba is bekerült egy szász követ. A szászok 1842-ben és 1843 elején sem kifogásolták a játékszíni rovatolást, de a jogállásuk megszilárdítására, kiszélesítésére indított akciójuk 339 I I
