Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)

Források

országos múzeum, nemzeti színház és országos tanácskozási terem tárgyában költ felirat és törvénycikkek megpecsételése; mire nézve, habár a szász törvényhatóságok követei óvást jelentettek is, nem látja szükségesnek, hogy azon óvást a KK. és RR-nek ta­nácskozás tárgyául kitűzze, minekutána a közelebbi ülésben oly nagy többség jelentette ki magát aziránt, hogy a Rendek teljes­séggel semmi jogát nem látják arra a szász törvényhatóságok kö­veteinek, hogy a pecsétet eltartóztathassák, miszerint a 3-ik felirat és törvényjovallatok megpecsételése is minden kétségen kivel meg fog történni. Azonban minthogy Szeben szék követe, Schreiber Simon atyánkfia fennebb a 605-ik szám alatt egy oly nyilatkozatot tett, mely eddigi nyilatkozataiban ily tisztán nem volt látható, az iránt, hogy a KK. és RR. megnyugtatására a constatus kitétel által teljességgel a curiatum votum gya­korlatába belépni nem kívánnak, s ezen nyilatkozatát a több szász követek is pártolásukkal magokévá tették; reméli, hogy ezáltal a KK. és RR. e tárgybeli aggodalma megszűnt. Felszólít­ja a KK. és Rendeket, hogy eziránti nézeteiket nyílvánítsák, s ha részekről is úgy találják, hogy a fennebbi nyilatkozat által az aggodalom e tárgyban megszüntetve van, azon esetben fogadják el az ellenvéleményt Őfelségéhez leendő felküldés végett. Mire a KK. és RR. határozták: A constatus nevezet, mint polgári alkotmányunkba semmiesetre nem illeszthető , merőben törvény- és alkotmányellenes kitétel nem ok nélkül szülte a KK. és RR . előtt azon aggodalmat, hogy ezáltal polgári alkotmányunk alapjaiban megrendíttetni intézte­­tik, amennyiben ez a curiatum votum megalapításának - melyre tö­rekvésüket szász követ atyánkfiái több rendben kinyilatkoztatták, s mely iránti kérelmük most is rendszeres biztosság előtt áll - mint első talpköve tétetnék.le; mindazonáltal miután szász követ atyánkfiái jelen nyilatkozatukban önként és tisztán kijelentet­ték azt, hogy ezáltal a curiatum votum gyakorlatába lépni nem kívánnak, ezúttali aggodalmukat eloszlatván, a beadott ellenvé­leményt azon nyilvános kikötés és határozat mellett elfogadják, hogy ezen kitétel soha és semmi szín alatt erősségül és alapul semmi jog s jelesen pedig a curiatum votum követelésére ne 171

Next

/
Thumbnails
Contents