Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)

MÁSODIK RÉSZ - VIDÉKI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ

vezetének elnöke, a kérdésben állást foglaljak, és előterjesz téssel forduljak Miniszter úrhoz. A művészi célkitűzéseken kivül a Szakszervezetnek első­rendű feladata arról gondoskodni, hogy ennek a testületnek a további feladatokra alkalmas művészei továbbra is folytathas­sák hivatásukat, és ne kerüljenek az utcára, ezért azt kérem, tegye lehetővé Miniszter úr a harmadik állami szinháznak - Ml niszter úr által megjelölendő székhelyen - további fenntartá sát ugyanolyan mértékben, amint az Kolozsvárott történt. Természetesen már eleve biztositani kell azt, hogy a szin ház gazdasági és művészi üzemének vezetése csakis feltétlen kipróbált szakemberek kezébe tétessék le, akik erkölcsi tekin tetben feddhetetlenek, hozzáértésükről pedig megtámadhatatlan értékű képességről tettek eddig is tanúságot. Szigorú elvek alapján a szinház magasabbrendü hivatását, a szórakoztatva­nevelő szempontokat tartják szem előtt, amit kizárólag a tel jesen hibátlan és legmagasabb szinvonalu előadások elérésé­vel lehet biztositani. A fejlett Ízléssel, szakértelemmel és a mai korhoz alkalmazkodó darabok kiválasztásával a közönség érdeklődése és az ezzel járó gazdasági egyensúly is garantál ható. A főigazgatói tiszség betöltésére javaslom, hogy a kul­tuszminisztérium jelöljön ki megfelelő szinházi-közigazgatá­si szakértelemmel rendelkező adminisztratív vezetőt. A szinház művészi nívójának biztosítására, zenei-, illet­ve operai részére Vaszy Viktor zeneművészeti fő­iskolai rendes tanár személyét javaslom, aki megszervezte és kiváló eredményeket ért el a koloszvári operai tagozat vezeté­sével. 567

Next

/
Thumbnails
Contents