Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)
MÁSODIK RÉSZ - VIDÉKI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ
vagyis a szinházmenetel fedezné a kiadásokat, ezt a 2oo.ooo pengőt vagy ami ebből tisztán megmarad, az év lezárása után tagjaim között felosztom, vagy - amennyiben Miniszter uram ezt nem helyeselné - a kormányzatnak visszaszolgáltatom. Hiszem, hogy Miniszter úr magáévá teszi elképzeléseimet, és módot nyújt arra, hogy Debrecen városának a demokratikus Magyarország eszméit szolgáló kultúrprogramot adhassak, és a tervezett munkásszinházat már október hó közepén a Bánk bán előadásával megnyithassam. Beleznay István s.k. a Csokonai Színház igazgatója Tisztázat. UMKL XIX. I-l-i. 54372-1945 144.b Budapest, 1945. október 25. A CSOKONAI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁNAK FELTERJESZTÉSE A MINISZTERHEZ, MELYBEN A MUNKÁSSZINHÁZ FELÁLLÍTÁSÁHOZ ANYAGI TÁMOGATÁST KÉR / Miniszter Ur! A vezetésem alatt álló debreceni Csokonai Szinház művészi munrkájának egy jelentős részét a debreceni munkásság nevelése, és ezzel párhuzamosan haladó szellemi felfrissítése érdekében "muhkásszinházzé n szeretném beállítani. Ezzel a törekvésemmel egy** részt a demokratikus Magyarország eszméit kivánom szolgálni, másrészt ezeket az eszméket a dolgozók számára szórakozásnál 427