Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)
MÁSODIK RÉSZ - VIDÉKI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ
Tisztázat. UMKL HJ. I-X-l. 76389-1945. 144.a Debrecen, 1945. szeptember 25. A CSOKONAI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJA 4 MIJISZTER TÁMOGATÁSÁT KÉRI A "MUNKÁSSZÍNHÁZ" MEGSZERVEZÉSÉHEZ Miniszter Úr! A vezetésem alatt álló debreceni Csokonai Szinház művészi mimikájának egy jelentős részét a debreceni munkásság nevelése, és ezzel párhuzamosan haladó szellemi felfrissítése érdekében "munkásszinházzá" szeretném beállítani. Ezzel a törekvésemmel egyrészt a demokratikus Magyarország eszmélt kívánom szolgálni, másrészt ezeket az eszméket » dolgozók számára szórakozás*sal egybekötve a kiváló színpadi alkotások útján ébren tartani. A munkásszinház alaptervezetét elképzelésem szerijot az alábbiakban ismertetem: Társulatom művészegyüttesét 6-8 taggal kiegészítem e célra, hogy a szinház rendszere« munkája mellett megfeleld számú együttessel állithassam be azokat a darabokat, amelyek a munkásság részére bemutatásra kerülnek. A munkásszinház havonta 8 előadási; tart, kizárólag a munkásságnak. Négyet a Csokonai Színházban minden második vasár« nap délelőtt és hétfőn este, négyet pedig a különböző gyártelepeken és üzemekben. A Csokonai Színházban a nagyobb kiállítást és nagyobb személyzetet igénylő darabok, kinn az üzemek423