Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)

MÁSODIK RÉSZ - VIDÉKI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ

kérem szíves jóváhagyással tudomásul venni. Az átirat első részének értelmében az engedélyezett mos­tani 3o %-os helyáremelóat 5o %-ra kell felemelnem, igy a jú­lius 23-iki díszelőadás hplyárai lesznek a rendes esti helyá­rak« Vagyis a legdrágább hely, a zenekari ülés 4o P. Miután a jövőben a helyárakat és a tagok fizetéseit orszá­gosan szakszervezeti utasitáera kell majd emelnünk, éppen e­zért kérem Polgármester úr hozzájárulását, hogy a leérkezett mindenkori utasítás bemutatásával egyidőben a rendelkezést a­zonnal végre is hajthassam. Az átirat második része hatályon kívül helyezi, illetve semmissé teszi azt a tervezetet, amelyet a jog- ós pénzügyi bizottság kérésére nyújtottam be, s amelynek értelmében tár­sulatomat egy bizonyos fix gage alap mellett kollektiv, illet­ve konzorcionális részesedés mellett óhajtottam megszervezni. A szakszervezet ugyanis maga állapítja meg a kollektiv szerző­désben a színészeknek adható legkisebb fizetést, és ehhez al­kalmazkodik majd az egyes szerepkörök fizetése, s ennek telje­sítését az igazgatónak vállalnia kell. így kérem tárgytalannak minősíteni a benyújtott és elfogadott tervezetet. Megjegyezni kivánom, hogy a kollektiv alapon egyetlen el­sőrendü művészt sem tudtam volna szerződtetni, mert eddigi tár­gyalásaimnál kifejezetten ragaszkodtak valamennyien az álta­luk megszabott fix igényeikhez. Tekintettel a két kérdés sürgősségére, hogy a tagok jövő évi szervezését megkezdhessem, kérem sürgős jóváhagyását fen­tiekben. Debrecen, 1945. évi augusztus hó 3. 9

Next

/
Thumbnails
Contents