Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)

MÁSODIK RÉSZ - VIDÉKI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ

A színigazgató távozása után dr. Lévay Zoltán bizottsági tag ellenzi, hogy a város pályázatot hirdessen, és kéri, hogy az esetleges kollektiv vezetést a bizottság bízza a színigaz­gatóra és az alkalmazottakra, minthogy szerinte ez a szinház belscT ügye. A Polgármester hangoztatja, hogy a jog- és pénzügyi bizott­ságra tartozik a szinház gazdasági kérdése. Éppen azért java­solja, hogy az igazgató tárgyalja meg az alkalmazottakkal az anyagi vonatkozású kérdéseket. Javasolja továbbá, hogy a szin­ház bérlete adassék oda egy évre Unger színigazgatónak, aki kollektiv alapon állapitsa meg az alkalmazottakkal a szinház pénzügyi részét. Az új szinházi évad műsorát az igazgató tar­tozik bemutatni, annak megállapítása végett, hogy az megfelel­e a mai idők szellemének. Majd Szigethy Gyula és Dr. Erdős Imre bizottsági tagok fel­szólalásai után a jog- és pénzügyi bizottság javasolja, hogy a város az 1945. évi szeptember 1-től számitott egy évre adja bérbe Beleznay Unger István színigazgatónak a szinházat, azzal a kikötéssel, hogy a fix fizetésen felüli haszonrészesedés a­rányos megosztása tekintetében kollektiv szerződést köteles létesiteni a szinházi üzemi bizottság útján a szinházi alkalmazottakkal, a diszlet, ruhatár stb. felszerelési tárgyak használati dijának figyelembe vétele mellett. A szerződést a színigazgató a városnak bemutatni tartozik. Készpénzsegélyt a város nem ad, a vigalmi adót el nem enge­di, ezért térítést nem ad, hanem azt a színigazgató a közönség­től beszedni a beszolgáltatni köteles a város házipénztárába. A szinház fűtéséhez szükségelt 13o tonna koksz és 4 köbméter 414

Next

/
Thumbnails
Contents