Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)

ELSŐ RÉSZ - BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - ANYAGI ELLÁTOTTSÁG, SEGÉLYEZÉS

iában bevenni képesek. A közönség támogatja a szinházakat, ebben nem volna hiány. De a közönség legnagyobb mérvű támogatását is illuzórikussá teszik a hatóságok, amelyek teljesen elbírhatatlan terheket rónak a szinházakra. Mindjárt Budapest felszabadulásának legelső heteiben, úgyszólván minden intézmények között elsőként, megindult a szinházak szervezkedése, melyet gyors ütemben követett - valóban páratlan nehézségek közepette - a szinházak kapunyitása. Nem sajnáltunk semmi fáradságot és áldozatot, hogy kövessük a magyar kulturális élet kategorikus imperativusát, mely igy hangzott felénk: életre táaaaztanl Budapest szinházait, a város életének, kultúránk élniakarásának e legláthatóbb jeleit, szinte szimbólumait, életre támasztani sürgősen, mielőbb, átgázolva a leglehetetlenebb akadályokon, egy még halottaiban heverő romvárosban, telefon, villamos, sőt világitás hiján. Minden oldalról, minden illetékes politikai helyről csak buzditást, sőt parancsot kaptunk: a színházaknak játszaniok kell! És mi elfogadtuk a buzditást, a parancsot: kiküzdöttük, kiverekedtük a szinházak megnyitását, igen nagy invesztíciókkal, tavasszal, sőt már-már nyáron, amely mindig oly válságos évszak a szinházak számára. Az új szinházi alakulások valóban nem indultak holmi kapitalisztikus, haszonra irányuló vállalkozásoknak. Csupa lelkes, fiatal, vagy kipróbált művészi múlttal biró ember és csupa művészember került a szinházak élére, akiket csak művészi ösztönzések fűtöttek, akik csak minél jobbat és minél haladottabb, szabadabb művészetet akartak nyújtani egy szabadságra és - úgy véltük - művészetre is kiéhezett városnak, amelyet az utóbbi 376