Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)
ELSŐ RÉSZ - BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ
ve kell elvégezni, a kényszerű szükség nem a városi szinházi előadások számának szaporítását, inkább csökkentését követeli meg. Még súlyosabb ama kivánság, hogy az ottani műsort ne az Operaház mindenkori műsor-darabjaiból állítsuk össze. Uj müveknek e célból való betanulása - mivel csak egy énekkarunk, egy diszletfestő-, kasirozó^ és asztalosmühelyünk van, sőt a prominens művészek száma sem oly nagy, hogy egyidőben két szinház műsorát lehessen új müvekkel kiépiteni, kialakítani, a fővárosi zenekar bekapcsolása - bár könnyítés ór művészileg nem teljes mértékben megnyugtató - csak úgy volna lehetséges, ha nagyjában mindkét színházban ugyanazon újdonságok kerülnének előadásra, márpedig az Operaház műsorának kiépítésében és frissítésében más szempontok és meggondolások az irány adók, mint az Iskolánkivüli népművelésnél, az Operaház igazgatóságának pedig elsősorban az Operaház érdekeit kell szem előtt tartania. Mindezeket összegezve Miniszter úr támogatását kérem abban az irányban, hogy az Operaház a Városi Színházban minél kevesebb, a kizárólag már műsoron levő müvekből összeállított előadást legyen kénytelen vállalni, s akkor is avval a kikötéssel, hogy a Városi Szinház megfelelő számú 03 gyakorlott szinpadi személyzetet bocsájt a játszóképes színházzal együtt rendelkezésünkre, ha a főváros vezetősége megfelelő segítséget tud nyújtani a fuvarozás megoldásában, s mindezeken felül a költségvetésünkben előirányzott bevételen felül a Népművelési Bizottság az operaházi előadások napi költségén felül jelentkező több költséget ia ueg'-riti. 271