Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)
ELSŐ RÉSZ - BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ
60. Budapest, 1945. augusztus 1. SIMON LÁSZLÓ ÁLLAMTITKÁR LEVELE A MŰVÉSZETI TANÁCSHOZ A VIDÉKI ÁLLAMI OPERA ÉS PRÓZAI SZÍNHÁZ VEZETÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSÉRŐL Felmerült az a terv, hogy a viciéki színjátszás és zenekultúra színvonalának emelése, valamint a vidéki szinészek hathatós támogatása érdekében a szegedi szinház Nemzeti Szinház rangjára emeltessék, és részesüljön rendszeres állami támogatásban. E szinháznak két egyenértékű tagozata létesülne: prózai és opera rész. A tervek szerint az operatagozat az évad egy részét a pécsi szintársulat mellett töltené, s a közlekedési és szállítási viszonyok javulásával működését kiterjesztené további vidéki városokra is. Az előzetes megbeszéléseken részt vevő szinészek és szinházi szakemberek - kiknek egy része kivánságát irásban is eljuttatta hozzám - vélekedése alapján a létesitendő szinház vezetésével kapcsolatban a következő nevek kerültek szóba: Demeter Sándor hirlapiró, Lehotay Árpád vagy Abonyi Tivadar mint prózai tagozat igazgatója, Fricsay Ferenc, vagy Vassy Viktor mint az operai rész vezetője, Nagy Imre mint gazdasági főnök, gazdasági igazgatói minőségben felmerült még Novágh Gyula személye. Felkérem a Művészeti Tanácsot, hogy a Szinészek Szabad Szakszervezete véleményének meghallgatásával szíveskedjék a felál* litandó vidéki állami szinház vezetésére nézve személyi javaslatait megtenni. Kéry 2o7