Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)
ELSŐ RÉSZ - BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - NEMZELTI SZÍNHÁZ
38.c Budapest, 1945. november 21. MINISZTÉRIUMI ÁLLÁSFOGLALÁS A NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁNAK SZOCIÁLIS CÉLZATÚ HELYÁREMELÉSI JAVASLATÁRÓL A Nemzeti Szinház igazgatója /az előirat szám alatt ikt. beadványban/ hozzájárulásunkat kérte ahhoz, hogy a Nemzeti Színházban és a Nemzeti Szinház Kamraszinházában a legutóbbi loo %—os bér- és illetményemelések folyományaképp, a legmagasabb helyárat 1.5oo P-ben - tehát csak kb. 7o%-os emelés mérvében állapithassa meg. A Költségvetési Osztály vezetőjének óhajára arra utasítottuk az igazgatót, hogy a javasolt helyáremelésre vonatkozóan olyan részletes táblázatos kimutatást küldjön pótlólag fel, mely minden hely jelenlegi és javasolt árát feltünteti. Az igazgató a kért kimutatást beküldte. Egyúttal azonban - külön beadványban - szinte ugyanazon a napon felterjesztett kimutatásban foglaltaktól eltérő javaslatot tesz, melynek elfogadása esetén 3.loo P lenne a legdrágább hely. Rámutat az igazgató ugyanis arra, hogy a szinház "üzemi konyhája" egyre súlyosabb helyzetbe kerülj az alapárak emelkednek, igy a koszt feljavításának a költségei is magasabbak lesznek, amit a tagokra áthárítani teljes mértékben nem lehet^^rámutat továbbá arra is, hogy a tagok egyre sűrűbben fordulnak hozzá rendkívüli gyógykezeltetési segélyért, mert a horribilis gyógyszerárakat fizetésükből fedezni nem tudják. Emelni kellene tehát szerinte a helyárakat, hogy az eképpen adódó bevételi többlet fedezze az adókkal kisebbített bruttó bevételből a ta148