Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)
ELSŐ RÉSZ - BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - NEMZELTI SZÍNHÁZ
javításának a költségei is magasabbak lesznek. Ezt teljes mértékben a tagokra átháritani nem lehet, mert az emelkedés százalékosan sokkal magasabb, mint a fizetés emelkedése. A szinház tagjai közül mind sűrűbben fordulnak hozzám rendkívüli gyógykezeltetési segélyért. A gyógyszerárak horribilis emelkedése ugyanis lehetetlenné teszi, hogy ha valaki vagy hozzátartozója beteg lesz, akkor fizetéséből fedezni tudná a költségeket . Ezen a két kérdésen egyképpen lehetne segiteni úgy, hogy a szinház amúgy is alacsony helyárait egy egészen kis összeggel felemeljük. A legdrágább hely igy a magánszínházak 5.ooo pengőjével szemben 3.loo pengő lenne, és az eképpen adódó bevételi többlet bőségesen fedezné az adókkal kisebbített bruttó bevételből a Tóth Imre Alap, illetve az üzemi konyha céljait szolgáló 1-1%-aa juttatást. Tisztelettel Major Tamás s.k. igazgató Tisztázat. UMKL XIX. I-l-i* 74539 145