Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete
A férfiú életében a cselekvő, a n_ő életében az elfogadó sajátság uralkodik; ezért a férfiú élete inkább külső, feladata: tevékenység és alkotás; a nőé inkább belső, feladata: képzés, megtartás. Következésképpen a férfiúban jobban kifejlődnek az akaró, a nőben az érző tehetségek. 8.§ . A jellem A jellem a léleknek állandó alakja, melybe egyes tehetségeinek kisebb-nagyobb mértékű kifejlése folytán öltözött. Tehát a jellem az ember középkorában nyilatkozik határozottan, midőn a lélek már elég erőa saját irányát és kifejlését önmaga meghatározni. Innen van, hogy az olyan embert, akinek élete a belső hajlamok és külső viszonyok folyton változó hatásától függ, és lelke önuralomra nem vergődött, rendesen jellemtelennek szoktuk nevezni. IV. SZAKASZ l.§. A lélek betegségei Amint a test egészsége a testi szervek működésének egyensúlyában keresendő: úgy a lélek egészsége csak a lelki tehetségek és erők teljes összhangja mellett képzelhető. A lélek betegsége ágy jelentkezik, hogy az öntudat részben vagy egészben elvész, és a szabad akarat megszűnik; vagy pedig egy indulat, ösztön vagy szenvedély a többi rovására előtérbe lép, és megkötvén a lelket, egyéb tehetségeinek használatát akadályozza.