Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete
fel, azért ez főforrása a művészetnek. A művész azt, aminek benne és általa látható képpé kell alakulni, saját kedélyével mintegy átéli; müalakjai, képei csak ez által nyerik meg az igazság, élet és eredetiség varázsát. A művész főtehetsége tehát: a kedély bensősóge, kapcsolatban élénk képzelettel, mely az érzéseket láthatókká ós látható képekben megfoghatókká képes tenni. A képzelő erő veszedelmessé válhatik, ha az ember azáltal zavarja meg lelki élete összhangját, hogy megválva az ész kormányától, vagy egyoldalúlag a fantázia játékául dobja oda magát; mert ez csapongássá, képzelgéssé fajul, vagy ha az akarat rossz irányát követi; mert ekkor a fantázia termékenyit ve tart lépést ez iránnyal, az akaratot mindig a lélek mélyében fogant rossznak /sic!/ képeivel rajongván körül. Ebből világosan következik: hogy azokban a képekben, melyeket fantáziánk alkot, saját belső értékünk tükröződik viszsza. 9.§. Az elme Az elme oly tehetsége a léleknek, mellyel ez a tárgyak lényegét és egymáshoz való viszonyát felfogni , megérteni , azaz: okokból megismerni törekszik. A tárgyak lényegére vonatkozó szemlélet gondolat nak neveztetik. Az elmének 3 irányú működését különböztetjük meg; amelyek szerint fogalmat , Ítéletet és következtetést alkot. A fogalom nem egyéb, mint összefoglalása a szemlélt tárgy ama jelveinek /sic!/, melyek által ez minden más tárgytól különbözik, és melyek nélkül nem volna az, ami; pl. ember.
