Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/

szerint nálánál képesebb egyén e hely betöltésére nem létezik jelenleg hazánkban." Majd később: "...a Nemzeti Szinház drámai szakát működésének rövid ideje alatt azon magaslatra emelte, amelyen eddigelé sohasem állott; felemelte pedig nemcsak művészi, de erkölcsig és anyagi tekintetben is...; a tagok és az igazgatóság közti viszony pedig oly szivélyes, hogy az éveken át tapasztalt áskálódások a Nemzeti Szinház drámai szakánál teljesen megszűntek, miáltal egyedül vált lehetségessé azon háboritlan és sokszor a legvisszásabb viszonyok közt is ni összevágó s folyton haladó és előre törekvő munkásság." Működésének eszmeisége a század első felének nagy lendületű gondolatvilágában, a "liberális-nevelő" programban, ebben a tiszta hagyományban gyökerezik. A nyelvművelést a szinpadi beszéd tisztaságának következetességével folytatta. Az erkölcsnemesités eszméje nála a hagyománytiszteletben és a művészet iránti igényességben nyilvánult meg. "Tisztitani" igyekezett a Nemzeti Szinház profilját, egyetértve a népszinmü leválasztásával, Jelentés

ének készitése óta kardoskodva az opera és a drámai szak külön működtetéséért, s végül elméletileg is előkészitve egy "vig" szinház létesitését. Szinte konok következetességgel hitt abban a szinpadmüvészetben, amellyel a nagy remekmüveket a könyvtárak polcairól leemelve százezreknek lehet az igéből testté varázsolni. Hitt a művészet rendjében, és meg tudta teremteni az alkotás fegyelmét, az összjátékot. Élete teljes energiáját osztatlanul ezeknek a céloknak a megvalósítására forditotta. Nem élt forradalmi korszakban. Amikor a Nemzeti Színházba került, a 48-as töltésű irodalmi ellenzék már elveszítette a