Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/
szinészegyéniségeinek méltatásáról, sőt bizonyos esetekben elemzéséről. Nagy hangsúlyt kap az 1833-as budai társulat, a Pesti Magyar Szinház előkészitése és megnyitása. Ezúttal Paulay nem mulasztja el az operai műfaj vezető egyéniségeinek ismertetését sem. Régebbi tanulmányait épiti be a negyvenes-ötvenes és hatvanas évek történetének ismertetésébe, de az azokban leirtakat kiegésziti az operai működés tárgyalásával. Szó esik a két Népszinházról, de a hetvenes évek operai színjátszásáról, operatermeséről is. A Nemzeti Szinház harmadik nemzedékének belépésével emlékezik meg a saját kapcsolatáról is a Nemzeti életében, egy rövid bekezdés erejéig: "Szigligeti halála után, ki mint a szinház titkára, rendezője, igazgatója mindig nagy tényező volt a szinház vezetésében, Paulay Ede vette át a Nemzeti Szinház igazgatását, ki - nagynevű elődje nyomán haladva - fő gondját a személyzet szervezésére és nevelésére, az eredeti és klasszikus irodalom termékeinek szinrehozatalára, müvelésére forditja." Felsorolja azokat a jeles vidéki színigazgatókat, akik 183o után hozzájárultak a azinmüvészet országos színvonalának emelkedéséhez; megadja az azóta épült állandó vidéki szinhazak névsorát, különválasztva a magyar nyelvüeket azoktól, amelyek felváltva játszanak magyar és német nyelven. A hazai szinházkultúra eddigi eredményeit foglalja össze, amikor zárszóként megállapítja, hogy "...annyi balszerencse közt, oly sok sikertelen küzdés után a külföld által is ismert és elismert diazes polcra emelkedett szinmüvészetünk, s ma már biztosan halad a művészi tökéletesedés felé, miu tán elévülhetetlen érdemeket szerzett nemzeti fejlődésünk előmozdítása körül, terjesztvén nyelvünket, megkedveltetvén hagyo-