Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/

vezető magyar drámairója Szigligeti Ede volt, aki a számba vehető 42o drámából egymaga száz müvei járult a szinház műsorához, és 1252 estén át az ő müvei kerültek közönség elé. Ebből egyedül a műfajteremtő Szökött katona ez alatt az idő alatt 114 /!/ előadást ért meg. Elemzi a drámabiráló bizottmányok munkáját, különböző elvű és létszámú összetételét, munkájuk kikerülhetetlen nehézségeit, és kénytelen megállapítani, hogy "a drámairók túlságos szigort, a kritikusok és a közönség túlságos elnézést vetettek a birálók szemére..." - igy azután feladatát nem is láthatta el jól. Döntően fontosnak itéli meg a magyar dráma fejlődése szempontjából a Pesti Magyar Szinház megnyitását, mint amely végre lehetővé tette az új irodalom nyilvánosság elé kerülését, az új szerzők bemutatását. Ezután következik az évenkénti termés folyamatos bemutatása, bizonyos értékhatár betartásával, tehát kihagyásokkal. A korszak nagy eredményének tudja be a népszinmü megszületését és robbanásszerű sikerét. u jelöl meg először "aranykort" a Nemzeti Szinház történetében, s ezt az 1843-as évvel indítja, tartamát a szabadságharcig jelölve. Mint minden irott müvében /s nyilván pályája során meg nem szűnő intenzitással szóban is/ a "drámával" egyazon épületben működő opera fékező, hátráltató, gátló jelenlétét elemzi és támadja. S mivel úgy tapasztalja, hogy 1875től - lényegében a Tisza Kálmán-korszak kezdetétől, . illetve Podmaniczky Frigyes intendatúrájától - a fővárosban szinházi konjunktúra alakult ki, annak tulajdonítja a műfaji szétválasztódás szükségességét és lehetőségét, bár megkérdőjelezi a ténylegesen bekövetkezett sorrendet: szerinte jobb lett volna, ha először az operai műfaj hagyja el az épületet, s csak ezután