Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/

tózkodása a német müvektől; de az ia kétségtelen, hogy a kor szinházi divatja, és a szinpadon hatásos müvek a francia nyelvterületről árasztották el Európa többi részét, igy Magyarországot is. Ez a forditói munka már mennyiségileg is jelentős teljesítmény még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy bőven szerepelnek köztük egyfelvonásosok,szám szerint tizenkettő, tehát az összesnek egyötöde. A Nemzeti és a Várszínház műsorán ez.idő tájt rendszeresen lehetett találkozni egyfelvonásosokkal: kiegészitő-töltő, néha szerepdarabok voltak, és a közönség akkoriban nem tartózkodott tőlük oly mértékben, mint később. A hatvan mü lényegében egyenletesen oszlik el a közel három évtizeo alatt; gyakorlatilag mindegyik előbb vagy utóbb szinpadra került vagy a Nemzetiben vagy kivételképpen Kassán. Paulayt nyilván irodalmi izlése, valamint szinházi rendezői és igazgatói szempontjai irányították a fordítandó müvek megválasztásánál. Magasrendű irodalmi ambiciók fűtötték, amikor Goethe egyfelvonásosát, A testvérek

et ültette át magyar nyelvre; aztán egy induló Racine-kiadás első köteteként jelentette meg a Bajazet

et 1872-ben, majd folytatta ezt a munkát a három év múlva elkészült Iphigenia Aulisban

. 1878-ban forditja és viszi szinpadra Musset Ne fogad,! fel soha semmit cimü játékát, 188o81-ben pedig nagy vállalkozásaként Beaumarchais két Pigaro-darabját, a Figaro házasságá

t, illetve A sevillai borbély

t. Ezeket egy Musset-mü követi, a Borbála /eredeti cimén valószínűleg La quenouille de Barberine

/, majd Maupassant Musotte-ja következik. Két újrafordításra is vállalkozik, mert a régi megoldásokat nyilván korszerűtlennek érzi: Schiller Ármány és sze-