Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

saját nemzetünk nyelvén kell beszélnünk, mikor más nemzetiségű egyént ábrázolunk is; az utóbbiak oly nemzeti sajátságok, melyeket utánoznunk kell, hogy a jellemkép tökéletes legyen. De soha se feledje a szinész, hogy mindenek felett embert kell ábrázolnia, egyéni alakban; mert az idegen alakoknak végre is nem latinságuk, nem franciaságuk vagy németségbk érdekel leginkább, hanem hozzánk hasonló lényök. . A drámai alak tehát úgy legyen alkotva, hogy benne a nemzeti elem az emberivel egyensúlyban álljon, hogy e két elem egymást okadatolja, igazolja, felvilágosítsa, kiegészítse. Azonban, amely szinmüben a nemzeti sajátság eléggé általános értelemmel bir arra nézve, hogy mindenkit érdekelhessen: ott a drámai cselekvényt magából a nemzeti jellemből is ki lehet fejteni. Ilyenek pl. azok a spanyol drámák, melyekben a becsület, vazallus hűség, hajthatlan kevélység s több effélék szerepelnek. Itt a színésznek a jellem nemzeti oldalára kiváló gondot kell forditani, s a külső alakot a belsővel következetes összhangzásban tartani. A nemzeti sajátságok leginkább a vigjátékban jelenhetnek meg bővebb adagban és nagy sikerrel; különösen azok a vonások, amelyek a mi fogalmaink szerint s a magunk sajátságaihoz mérve furcsák, szegletesek, ügyetlenek, Ízlésünk szerint nevetségesek. E téren a szinész! tehetség bámulatos eredetiségeket állithat elő. A mondottakból következő szabály áll elő: a szinész a nemzetiséget külsőleg, határozottan állitsa szem elé alak, jelmez, magatartás és mozgás által, és külsejét tartsa kapcsolatban a bensővel, az emberi tartalommal. Ha úgy találja, hogy a