Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

szónoklás, mely még a jellemábrázolásig nem jutott el. A szinész ilyenkor még egy müegészet adni nem képes; előadásában a jellemnek határozott arca nincs; mert a drámai alak nem jelenik meg előtte tárgyilag. Ha a szinész az alanyi érzés öntudatlan állapotából kiemelkedik, ha képes magát saját érzelmeitől különválasztani s a drámai jellemet tárgyul állitani maga elé; akkor lép át a művészet álláspontjára. Arra kell tehát törekednie, hogy saját anyagi részén teljes uralomra tegyen szert, mind a beszéd, mind a test átalakítása tekintetében. Számot kell magának adnia arról, mit akar, és mire képes. Hanem ez még nem elég; mert, miután az érzés közvetlen uralmától megszabadulva, a gondolkozás terére ment át: ekkor ismét az az eset állhat elő, hogy az elmélkedés, számitás és tervezés másik szélsőségébe jmt. Már pedig, ha az ész müve nyomja el az érzelem müvét: akkor csak a gondolkozó és számitó színészt fogjuk látni mindenütt; az pedig mindig a művészeti csalódás rovására történik. Értelmünk ki lesz ugyan elégitve, de érzelmünk nem lesz érdekelve. A művészet ott éri végét, ahol meglátszik rajta, hogy művészet . E bajt csak az alkotó képesség bizonyos foka szünteti meg, mely születik az emberrel, s melyet a tanulmány csak részben pótolhat. l.§. A jellem A jellem az embernek az a sajátsága, mely által a lélek - az akaró tehetség működése folytán - egy bizonyos - minden más