Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Jegyzetek

Vasárnap éppen ebéd végeztével vendégeim érkeztek, leültek az asztalhoz, borozgattunk, és vigan beszélgetve töltöttük az időt 6 óráig; én azzzal a nyugodt öntudattal, hogy semmi fontos teendőm az nap nem lesz. Nőm, ki 3 év óta, de különösen múlt évi nagy betegsége óta csak úgy tengődik, hogy egy nap játszik, másnap fekszik; ekkor délután Is, láza miatt lefeküdt, mikor hazulról elmentem, forróságban, ágyban hagytam; s azon kérelmével távoztam, hogy az orvost küldjem el hozzá. Leginkább ezért mentem a szinház udvarára, hol Ismerősökkel múlatva töltöttük az időt, mig ők dolgaik után látva elszéledtek, én ülve maradtam egy padon, várva a 7 órát, hogy az orvossal beszélhessek. Előbbi zajos beszédünk, és magamra maradásom a túlbuzgó súgóban azt a jóakaratot keltette, hogy tán jobb volna hazamennem, s hozzám lépve arra kért, menjek haza, mert nőm nagyon rosszul van. Tudom, mondám én, hiszen most jövök hazulról, ágyban van. - "Dehogy van! - válaszolá, éppen most találkoztam vele a Kerepesi úton

, ő maga mondta, hogy rossz\i\ van, és hogy küldjem haza

."Én a lázból támadhatott valami szerencsétlenségre gondolva, rohantam haza. Ott nőmet ágyban fekve találtam, s megtudtam, hogy nem is kelt fel. Ezen a - hozzám legközelebb állótól is - méltatlan tréfán roppant dühbe jöttem, ós szó nélkül rohantam vissza. Ekkor egy szerencsétlen eszme társult dühömhöz: az az ember ezt nem merte magától tenni, az fel volt bérelve, kétségkívül azért, hogy valamelyik rosszakaróm valahol nevessen rajtam! - Ez a föltevés vakká tett. - Szerencsétlenségemre senkivel sem találkoztam, aki csak meg is kérdezett volna, hogy hova